Kegyetlen, kegyetlen felnőtté válás

Nah, most ez egy olyan lesz, amit így unalmamban dobok össze. Hiába no, a WGA sztrájk meghozza a maga gyümölcsét, számomra túl sok szabadidőként manifesztálódva. Kivételesen ezt egy rövidebbnek szánom… mondom, csak “pótszer”. ;)

Tehát az a kérdés merült fel bennem (természetesen az életemben bekövetkező/bekövetkezni látszó változások hatásaként; amelyekkel továbbra se szándékozom senkit se untatni), hogy a felnőtté válás folyamata, vagy inkább fordulópontja, csúcspontja (?) mennyire egy ember belső cselekvése, és mennyire a körülmények összejátszása. Természetesen most se fogok egzakt választ adni, csak a vélemény vetem ide.

A húgom például most kapta meg a az APEH adó kártyáját, és nekem erről mindig az jut eszembe, hogy “bekerült a rendszerbe”, ami elég rosszmájú megjegyzés, de ha máshogy nem is, olyan értelemben, hogy “ezennel belépett a mókuskerékbe” valamilyen szinten biztos igaz. Tudom, hogy évek óta van személyije, kérnek tőle iskolalátogatási igazolásokat, de most megtette az első lépést afelé, hogy ezentúl a társadalom is élősködhessen rajta, nem csak fordítva. Nekem meg biróságra kell mennem, és bár nem érzem úgy, hogy ilyen téren az utóbbi időkben bármit is ‘továbbértem’ volna az ilyen hivatalos ügyekhez, de nincs mese: most már úgy is kell majd viselkedni, mint akármelyik…. mint akármelyik májfoltos, sokdioptriás öregnek kell már több évtized óta (respect!).

Röviden: azt hiszem, ha már egyszer megérett egy alma a fán, jönnie kell annak az állatnak, hogy letépje, felfalja, majd máshol otthagyja a gyümölcs magját; mielőtt ő is elkezdhetne valóban kivirágozni, fává cseperedni.

Durvábban: csak akkor leszünk felnőttek, ha beleb*szogatnak minket (… rendszeresen olyan helyzetekbe, ahol felnőttként kell tétkednünk.)

 Hát ez most elég összecsapott és talán felszínes is lett, de néha ilyen is kell. Csak a kontraszt kedvéért… :)